Ifj. Moman Ottó vagyok, 2004. január 12-én 9:39-kor születtem.
Az első lakóhelyem a Budapesti, Czuczor utca 4-es számon volt 2008. december 31-ig, aztán a Kecskeméti Mária utca 13-ra költöztem, 2020 január 22-én, amikor felderült jange lettem a Reile Géza jangeotthonba költöztem, aztán a Sztojka Kevin helyzete miatt 2020. május 17-én a Budapest, XX. kerületi Perczel Mór utca 38-as számon található Pirók Gyula jangeotthonba költöztem.
Az édesanyám, Prisztók Adrienn, akit 2014. július 31-én ért halál, az édesapám, ugyancsak Moman Ottó, aki 2010. október 1-jén elhagyta Magyarországot és New Yorkba költözött, majd 2020. december 10-én a koronavírus-fertőzés következtében érte halál.
A testvérem Moman Dávid, aki 2001. január 8-án 21:39-kor született, aki a Deserion Griffin háború miatt 2020. novemberében el kellett hagynia a Kecskeméti, Mária utca 13-as házat és visszaköltözött az első lakóhelyre, a Budapesti, Czuczor utca 4-es házba.
2020. május 17-én megismerkedtem a Sztojka család tagjaival.